Egy legenda nyomában

Írta: Waszil

Dércsípte, fagyos reggel volt a Skót-felföld zord hegyei között. A szél még a legvastagabb bundán is áthatolt. Csak pár sirály körözött a meredek partfal fölött az óceán partján. A parttól nem messze, egy nagyobb sziklacsoport tövében egy takaros házikó dacolt a tenger felől fújó orkán erejű széllel. Kőből épült, tetejét vastag, zöld moha fedte. Egyetlen apró ablak törte meg a kőfal egységét, amin halvány fény szűrődött ki. A kunyhó mellett egy sovány kecske remegett egy bothoz kikötve.

Egy füstös olajmécses égett odabenn. A kandallóban uszadékfa parázslott, nem túl sok meleget adva. A helyiség berendezése igen szerény volt, csupán egy rozoga faágy, egy kisebb asztal és egy szekrény alkotta a bútorzatot. A falon foszlott halászháló lógott, a keresztgerendáról pedig egy bádogedény és egy kenyereszsák.

A kunyhó lakója, egy vénasszony éppen a kandallón melegedő vizet ellenőrizte, majd amikor elég melegnek találta, megmosta benne a kezét, és nekilátott a baba világrasegítésének.

Az ágyon ugyanis egy fiatal, vajúdó nő feküdt, aki egy léket kapott hajó egyetlen túlélőjeként került a vénasszony kunyhójába. Egyedül szállt tengerre, férje, a gróf otthon maradt hivatali ügyei miatt. Nála pedig a baleset utáni sokktól megindult a szülés. Szerencsére az asszony értett az efféle dolgokhoz, és nagy szakértelemmel segítette világra az újszülöttet. Az egy egészséges fiúgyermek volt. Miután megfürdették, és elvágták a köldökzsinórt, a csecsemő jólnevelten megköszönte az öregasszonynak a segítséget, majd egyből talpraállt. Az öregasszony abban a minutumban megőrült, és elmenekült a LochNess-i tóhoz, ahol a mai napig száraz gyökereken él, és már nagyobb látványosságnak számít, mint a tóban lakó szörny.

A fiatal anya sem tudott mit kezdeni a beszélő újszülött látványával, szíve meghasadt, és otthagyta porhüvelyét a kunyhóban a csecsemővel együtt. Utolsó lehelletével elnevezte a gyermeket.

- Fiam, a neved legyen: Henry Stuart Nigel Christophoro William Isaac McDouglas!

Az újszülött közömbösen biccentett, majd kiment a kunyhó elé, ásott egy gödröt, és tisztességgel eltemette édesanyját. A következő 10 évben itt élt egymagában, és mivel nem volt sok dolga, ezért unalmában feltalálta az emberiség addig megszerzett tudásának jelentős részét. Amikor már a kvantummechanikába is beleunt, gondolt egyet, és otthagyta a házat kecskéstől, mindenestől. Itt az ideje, hogy átvegyem helyem apámtól, aki még azt sem tudja, hogy élek - gondolta. Azzal elment haza, és azóta ő a világ legünnepeltebb tudósa és kalandora.