24
3. A sajtótájékoztató
Közzétéve itt: Hír | Nincs komment »Írta: Waszil
A Brit Tudományos Akadémia díszterme színültig tömve volt a világ minden tájáról érkezett tudósokkal, kutatókkal és kalandorokkal, akik a magasztos helyszín szellemének tiszteletére lecserélték homokszínű overalljukat – melyben mindennapjaikat töltik a sivatagi berberek között, még élő múmiák után kutatva – hasonlóan kopott színű öltönyre. Egyesek még igazi rizsporos parókát is kikölcsönöztek a Globe színház kellékesétől, aki mitadisten a negyedik sorban ülve várta az előadás kezdetét, mivel másodállásban híres paleontológus volt.
A díszes közönség nem kisebb előadót várt, mint a magát élő legendává kinövő Sir Henry Stuart Nigel Christophoro William Isaac McDouglas von Yorkshire grófot, akit nevezzünk csak McDouglas-nek, hiszen mindenki így hívja. Egyszer egy kelet-zimbabwei expedíción egy bennszülött hordár megpróbálta teljes nevén szólítani a grófot, hogy „vigyázzon, egy leopárd ugrik maga felé!”, ám amikor a Nigel-nél tartott, a leopárd holtan zuhant a földre, mert belenézett McDouglas szemébe, és menten szörnyethalt. Ettől persze a bennszülött hordár úgy megijedt, hogy azóta remeteként él a Kongó mocsaraiban, és naphosszat csak McDouglas teljes nevét motyogja.
McDouglas a Brit Tudományos Akadémián
Szóval a nagyérdemű közönség lélegzetvisszafojtva ült a páholyokban és a székeken – kivéve a Globe színház kellékesét, aki azóta kiosont a sorok között, és belépett a kulisszák mögé. Tette mindezt azért, mert McDouglas gyermekkori barátja volt, és meghallotta a nagy tudós füttyjelét, amit egy régi táborozásuk során találtak ki, és 7 szólamú volt – persze csak McDouglas tudta elfújni, ráadásul Cisz mollban. McDouglas megölelte barátját, és ajándékképpen átadott neki egy hétlövetű aranyozott duplacsövű karabélyt, amit unalmában faragott a jobb láb gyűrűsujjának a körmével egy darab ébenfából, amikor egy lavina egy hétig elzárta őt a külvilágtól a Mount McKinley tövénél.
Azzal a lendülettel fel is lépett a pódiumra. A közönség vastapssal fogadta, egyesek elővették a zsebkendőjüket is, úgy elérzékenyültek a nagy pillanattól, hogy szemtől szemben láthatják a nagy tudóst. McDouglas egy gáláns biccentéssel nyugtázta az őrjöngő, hosszú ősz hajukat rázó és arcukat karmoló aggastyán tudósok, kutatók és kalandorok ovációját, majd kezét felemelve elcsendesítette a tömeget.
– Uraim! – kezdett bele rögtön mondandójába – Eljött az idő, amikor meggyőződéssel azt mondhatom önöknek, hogy igen, meg van a bizonyíték.
A teremben olyan nyomasztóan lélegzet-visszafojtott csend lett, hogy az idősebbek kénytelenek voltak bőrön át lélegezni. Az egyik tapasztalatlan tudóspalánta meg is bökte a mellette ülő, fulladozó Sir Nottingham kvantumfizikust, hogy mire is van meg a bizonyíték, de McDouglas rögtön kiszúrta a kíváncsiskodót, és egyenesen neki szegezte következő szavait, aminek következtében szegény párát a mai napig a northamptoni elmegyógyintézetben kezelik akut megrökönyödéssel.
– Meg van a bizonyíték arra, hogy létezik út Vinye és Bakonybél között, és én végigmegyek rajta! – mondta McDouglas a csendben. Ez a mondat később szállóigévé vált, majd dal is született belőle, melynek refrénje így hangzik:
„There is a way – as McDouglas say –
Between Vinye and Bakonybél
Ooooh, la la la la yeah,
Vinye and Bakonybél”
(A dal szerzőjét később beperelték a refrénben található ordenáré nyelvtani hiba miatt.)
A bejelentés hatását nem tudjuk rekonstruálni, mivel minden jelenlevő elájult, vagy megháborodott, és nem maradt egy hihető szemtanú sem. Csak annyi bizonyos, hogy páran – köztük a Globe kellékese – félőrült állapotban, habzó szájjal próbálta meg lebeszélni a nagy tudóst a lehetetlennek tűnő vállalkozásról. Természetesen sikertelenül.
Titkos és fel nem derített források megemlítik, hogy a 200 fős válogatott legényekből és legalább ennyi tevéből álló kíséretről is csak magának a Királynak sikerült meggyőznie a tudóst, aki ezt természetesen csak azért fogadta el, mert éppen jó kedvében volt, hiszen előtte evett meg három frissen nyúzott bölényt korianderes csilimártással és négy hordó jófajta Hobsons Mild sörrel a sarki pubban. Ezután már senki nem hallott McDouglasről, aki az expedíció megszervezésével töltötte idejét.
Egy szemfüles megfigyelő állította, hogy látta McDouglast hangos szóváltás közepette feleségével, aki előtte Lord Charme társaságában érkezett haza az operából. Hogy min veszekedtek, az valószínűleg örökké talány marad. Mindenesetre az biztos, hogy McDouglas két hónap múlva útnak indult, és a Temze habjai között elhajózott a távoli és misztikusan hátborzongató hírű Vinye irányába…
Szólj hozzá