8
19. Maduár, a Hős
Közzétéve itt: Hír | Nincs komment »Írta: Waszil
A faluba érve az expedíció csak lépésben tudott haladni az őrjöngő tömegtől. A világ minden tájáról érkeztek az emberek a nagy eseményre. Óriási transzparenseken éltették McDouglast és Maduárt. A tömegből egyszer csak előfurakodott egy ismerős arc. Puliczer P. Olga volt az, az ismert újságírónő.
– Kelempájsz őrmester! Mit szól egy exkluzív interjúhoz?
– Hogy mit? Azt, hogy aljasság megalapozott gyanújával letartóztatom! – mondta, azzal vasra verte a kígyóként sziszegő firkászt, és odakötötte a két másik jómadár mellé.
A kocsma előtt felállított óriásszínpadon már várta a csapatot a rendőrfőnök és a Brit Tudományos Akadémia küldöttsége, élén a Globe színház kellékesével, aki inkognitóját erősítendő, most is rizsporos parókát viselt.
A három nap és három éjjel tartó ünneplés után a rendőrfőnök magához hívta Maduárt.
– Fiam, igazán büszke vagyok magára. Bevallom, nem számítottam rá, hogy sikerül megtalálnia McDouglast. Hogy őszinte legyek, nem hittem, hogy eljut a vasútállomásig. De azt hiszem, megérdemli, hogy előléptessem. Én már öreg vagyok, és a hasam is nagy, szóval Kelempájsz nyomozó alsegéd helyettes, kinevezem Önt utódommá, a kapitányság vezetőjévé!
Maduár már két napja szóhoz sem jutott, de most még ennyit sem tudott kinyögni. Meglepetését csak tovább növelte, amikor meglátta kollégáit, akik egy nagy ajándékcsomagot adtak át neki, benne Mészáros kolléga egy pontyával, és Horváth kolléga kedvenc húsevő növényével. Majd hirtelen mindenki felszívódott, és Maduár egyedül maradt a nagy megdöbbenéssel. Ekkor nyitott be Gizike.
– Ó, Maduár! – csak ennyit mondott, azzal Kelempájsz nyakába ugrott, és két rózsaszín plüsstevét akasztott a bambán álló nyomozó füleire.
– Gizike, Magácska megmentette az életemet az ólomkatonával! Hogy tudnám megköszönni?
– Hát, mondjuk többet ne dobj fejbe a rohamsisakoddal, jó? – mosolygott Gizike.
Ebben a pillanatban elhúzták a színpad függönyét, és a tömeg iszonyú ovációval jutalmazta Maduárt és Gizikét, akik a színpad kellős közepén állva éppen összedörgölték az orrukat, és rózsaszín plüss-szívecskéket szórtak szét maguk körül.


Szólj hozzá